A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2022. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2022. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. október 7., csütörtök

Minimálbér 2022: 200 ezer forint lesz a minimálbér

Elindultak a tárgyalások a 200 ezres minimálbérről!

 

 Minimálbér összege 2022:

 

A tárgyalások első fordulója után megjelent cikkünkben azt írtuk, hogy információink szerint eldőlt, hogy 200 ezer forint lesz a minimálbér. Az azonban még nem dőlt el, hogy a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) is 20%-kal emelkedik majd. Itt a vállalkozások óvatosabb emelést szeretnének kérni, hiszen a bérminimum több dolgozót is érint, mint a minimálbér. Ezt erősítette meg az MTI-nek Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke. A bruttó 200 ezer forintos minimálbér nettó összege 133 ezer forint a jelenlegi adószabályok alapján.

 

TOVÁBBI RÉSZLETEK A MINIMÁLBÉRRŐL >>> KATT IDE

 

"A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől" - mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a keddi megbeszéléseket követően.

A garantált bérminimum emelésének százalékos mértékét még nem határozták meg, ezt a kormány kompenzációjától tették függővé

- erről tájékoztatott Zs. Szőke Zoltán. Hozzátette: a Pénzügyminisztériumtól elkérték a gazdaság első fél éves adatait, köztük például a GDP alakulását. Zs. Szőke Zoltán elmondta, az Áfeosz-Coop Szövetség úgy véli, a garantált bérminimum egylépcsős emeléséhez a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adót 5-6 százalékkal kellene mérsékelni, ennél kisebb mérték esetén a kétlépcsős változatot tartja elfogadhatónak. A szövetségnél is a szakképzett dolgozók vannak többségben - magyarázta -, így nem a 200 ezer forintra emelt minimálbér kigazdálkodása, hanem az ehhez mérten megemelt garantált bérminimum kifizetése lenne nagy kihívás.

Jelezte, hogy a tárgyalások két hét múlva folytatódnak, és terveik szerint november közepéig tartanak, hogy a munkaadók fel tudjanak készülni a jövőre várható nagymértékű béremelésre.

A munkavállalói oldal képviseletében Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke kiemelte: a garantált bérminimumról még nem volt érdemi egyeztetés. Szerinte mindenképpen látni kell, hogy

a vállalkozásoknak a kormány milyen támogatásokat ad majd, hiszen ha ezek jelentősek lesznek, akkor a garantált bérminimumot a minimálbérrel párhuzamosan egy lépcsőben kellene megemelni.

Kiemelte, a gazdasági folyamatok elemzése alapján egyértelműen látszik, hogy a gazdaság képes ezeket az emelt béreket előteremteni. Ugyanakkor úgy vélte, hogy bizonyos szektorokban ehhez egyfajta állami beavatkozás is szükséges lehet.

A Liga elnöke arra is kitért, hogy a minimálbéren foglalkoztatottak száma az elmúlt években 200-300 ezer, a garantált bérminimumot keresők száma pedig 700-800 ezer között alakult. Fontos, hogy a minimálbérnek össztársadalmi szinten a minimálbérhez kötött egyéb juttatások szempontjából kiemelt szerepe van - mondta a szakszervezeti vezető.

Az ITM közleménye szerint Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is részt vett a fórumon. Az egyeztetések heteken belül folytatódnak a szociális partnerekkel - írta a minisztérium. Parragh László korábban nem vett részt az egyeztetéseken. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke (akivel rendszeresen egyeztet személyesen Orbán Viktor miniszterelnök a gazdaság kérdéseiről) dobta le a bombát, amikor azt mondta a Portfolio-nak nyilatkozva két hete, hogy a magyar gazdaság el tudja viselni, hogy bruttó 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér. Parragh úgy vélekedett, szakítani kell az elmúlt 30 év gondolkodásával, miszerint az olcsó munkaerő a versenyképesség kulcsa, és rátérni arra az európai útra, amely a bérek kérdését több szempontból – hatékonyság, termelékenység, well-being – vizsgálja.  Szerinte a minimálbér alakítására nem költségelemként kell tekinteni, hanem úgy, mint a gazdaságfejlesztés eszköze.

2021. június 12., szombat

Minimálbér összege 2022: 200 ezer forint lehet a minimálbér!

 Minimálbér összege 2022:

Orbán Viktor újabb részletet osztott meg közösségi oldalán a ma reggeli rádió interjúból. A miniszterelnök többek között arról beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy miért kell megemelni a minimálbért Magyarországon.

 

További részletek itt - KATT IDE 

 

"Ha egy biztonságosabb, kevésbé törékeny gazdaságot akarunk látni, akkor a családoknak is nagyobb biztonságban kell lenniük anyagi értelemben. Ezért a minimálbért meg kell emelni" - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök hozzá tette: Senki nem gondolta volna évekkel ezelőtt sem, hogy ez valaha is elérhető lesz, hogy Magyarországon 200 ezer forintot meghaladhatja a minimálbér, de most ezen dolgozunk.

 

 

 

 

A napokban Orbán Viktor miniszterelnök többször is beszélt arról, hogy „egy van több lépésben” 200 ezer forintra emelnék a minimálbér jelenleg 167 400 forintos szintjét. A 200 ezres szint átváltva 578 euró lenne, ami éppen hogy a tanulmányban szereplő 579 eurós cseh szinthez való felzárkózáshoz lenne elegendő, ha most emelnék ilyen mértékben a magyar minimálbért. Ugyanakkor mivel várhatóan a több tagállamban is emelnek majd, a magyar minimálbér euróban még az emelés után is a legalacsonyabbak között maradna az EU-ban.

Azonos összegű béreknek – az eltérő árszínvonal miatt – természetesen különböző a vásárlóértéke az egyes országokban, de az sem véletlen, hogy egyszerű átváltással is sok összehasonlítás készül. A magyar kormánynak és az Európai Uniónak is célja a konvergencia, a tagállamok közötti gazdasági különbségek csökkentése, és ha sikeres a felzárkózás, akkor az idővel az árszinteket is közelíti egymáshoz. 

A Eurofound blogposztja az átlagbérek és a minimálbér változásával is külön foglalkozik a 2009 és 2021 közötti időszakban. Ebből az derül ki, hogy az EU tagállamainak kétharmadában gyorsabban nőttek a minimálbérek az átlagbéreknél ebben az időszakban. Az ilyen tagállamok közül kiemelkedik a minimálbér növekedésének tempójával a négy visegrádi ország, továbbá Románia, Bulgária, valamint a három balti EU-tagállam.

A tagállamok egy kisebb csoportjában – összesen hat országban – viszont meghaladta az átlagbérek növekedése a legkisebbekét: ebbe a csoportba tartozik Belgium, Németország, Franciaország, Írország, Luxemburg és Málta.