2016. augusztus 2., kedd

Minimálbér 2017 >>> hatalmas béremelésre készül a kormány 2017-től!

Minimálbér 2017 >>> hatalmas béremelésre készül a kormány 2017-től!

A jelenlegi magyar bruttó minimálbér 111 ezer forint, ami az átlagbér 45,8 százaléka. Ami ha úgy vesszük, jó arány, hiszen pl. 2010-ben még csakaz átlagbér 39,1 százaléka volt a legkisebb fizetés. Más oldalról közelítve viszont mégiscsak kevés a 111 ezer forint, hiszen a nettója jóval alatta van a létminimumnak – ezért is lobbiznak az érdekképviseletek jelentősebb emelésért évek óta. Lehet, hogy egy uniós javaslat orvosolhatja a helyzetet, már ha a magyar kormány is támogatja azt – írta a 24óra.


Vasárnap az LMP hívta fel a kormány figyelmét arra, hogy a munkaerő megtartása/itthon tartása, az alacsony hazai bérszínvonal, az uniós viszonylatban is alacsony minimálbér miatt támogatni kellene az egységes uniós minimálbérre vonatkozó parlamenti javaslatot. Ez ugyanis azt jelentené, minden tagállamban egységesen az átlagbér 60 százalékára kellene emelni a legkisebb kötelezően adandó bért. A lap azt is kiszámolta, hogy a javaslat szerint a magyar minimálbért 144 117 forintra kellene felhúzni (ez felelne meg a jelenlegi 240 196 forintos bruttó átlagbér 60 százalékának).

Az emelés nettóban is látványos növekedést eredményezne: a jelenlegi 73 150 forint helyett 95 838 forintot kaphatnának a minimálbérért dolgozók. Azaz 22 688 forinttal többet, mint most. És ezzel teljesülne az az igény is, hogy a létminimumnál magasabb legyen a nettó minimálbér.

A lap megjegyezte: nagy kérdés, hogy ilyen mértékű emelést hogyan tudnának kigazdálkodni a vállalkozások. A jövő évi költségvetésben tervezett minimálbér-emelés egyelőre messze nem éri el az előbb vázolt mértéket: a kormány 5,1 százalékkal számolt a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál is. A konkrét mérték pedig idén is a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) alakul ki.

1 megjegyzés:

  1. Minden törvény csak annyit ér amennyit be lehet belöle tartatni.Szerintem jövöre is 500 ft nettó orabérért fogják a vagyonörőket dolgoztatni.Delehet hogy papiron meg lesz.

    VálaszTörlés